Rimanóczy Ildikó: Sakura

Rimanóczy Ildikó

Sakura

Hűs hajnali harmat borul rám a ködben,
sziromölelésből illatom kiröppen;
múló szépségemből csak egy emlék marad,
de e néhány napra mennyben érzed magad.

Roppanó gyümölcsöm édes nedve szádban -
vágyom rá, hogy súgjad: "mindig ezt kívántam!"
rúzsvörös nyomait hagyja a nyelveden,
zamata hirdeti: itt járt a szerelem.

Ősszel terítek rád rőtszín levél-leplet,
s megtanítlak, hogyan szárnyaljon a lelked:
míg a langy sugárban arcod fénybe tartod,
érzed, mint csitulnak el benned a harcok.

Álmodom újra a cseresznyefák nyarát,
s addig ölel kérgem, e megkopott kabát;
nem bánok már semmit: se jeget, se havat,
alvó rügyeimben örök tavasz fakad.

2011. november

József Attila: A számokról

A számokról

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
és csudálkozik módfölött az irka,
hogy mindegyik csak magára gondol,
különb akar lenni a többinél
s oktalanul külön hatványozódik,
pedig csinálhatja a végtelenségig,
az 1 ilyformán mindig 1 marad
és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok —
adódjatok össze,
hogy roppant módon felnövekedvén,
az istent is, aki végtelenség
valahogyan megközelítsétek.

1923 ősze [?]

(József Attila)

 

 

Vörösmarty Mihály: Petike

PETIKE
Bús mogorván ül Petike,
           Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
           Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel -
           Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
           Tán beteg.
"Kell galuska, Peti fiam,
           Eszel-e?"
""Dehogy eszem, dehogy eszem,
           Ki vele.""
"Kell bor, édes szép fiacskám,
           Iszol-e?"
""Dehogy iszom, dehogy iszom,
           El vele.""
"Kell-e sarkantyú csizmádra,
           Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
           Rókaprém?"
""Mit nekem toll, mit nekem prém,
           Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
           Rág a bú!""
"Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
           Biblia?"
""Mit nekem könyv, a beszéd mind
           Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
           A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
           Lekaszál.""
"Az egekre! Peti fiam,
           Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
           Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
           Láthatnád?"
Szól mogorván Péter úrfi:
           ""Hol van hát?""

Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.

"Ej Petikém, szép fiam, hát
           Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
           S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
           Rosz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
           Félre bú!
Iskolában a Juliskát
           Elfeledd:
Isten éltet, tíz év mulva
           Elvehet'd."

1841

 

Vizsnyai József: Féltékenység

Vizsnyai József:

Féltékenység
A féltékenység egy borzasztó érzés,
Folyton folyvást csak a féltés,
Félteni minden órában, percben,
Azt ki legfontosabb életedben.
Kémkedni, nyomozni utána,
Ezt hozza a bizalom hiánya,
Bizalom híján nincs szerelem,
Mindig csak ez jár a fejedben:
Megcsalt? Megcsal? Ki tudja?
Igaz szót úgy sem szól ajka.
Hiába kérdezed, sorolod a tényeket,
Válaszol, de tudod, hogy igaz nem lehet.
Igazság? Tudvást tudva jobb lenne,
Jobb mint hazugságban élni, szenvedve.
Így telnek napjaid, megöl a bánat,
Múlik a szerelem, jön az utálat.
Bárcsak olyan lenne mint régen,
Amikor semmitől nem féltem,
Sajnos minden és minden hiába,
Mert ez a féltékenység ára,
És a bizalom hiánya!

Zelk Zoltán: Ákombákom

Zelk Zoltán verse
Ákombákom
 
Egyszer régen az irkámon,
született egy ákombákom.
Hát egyszer csak látom, látom:
két lábra az irkámon,
úgy indul el ákombákom.
Azt hittem, már sose látom,
oly messze ment ákombákom,
de mikor az erdőt járom,
ül az ágon ákombákom,
s rajta van a nagykabátom.
Szólok hozzá: "Ákombákom,
mért vitted el a kabátom?
Eső esik, mindig ázom,
hideg szél fúj, mindig fázom...
Légy olyan jó, ákombákom:
add vissza a nagykabátom!"
S képzeljétek, jövő nyáron,
eljött hozzám ákombákom:
s visszaadta nagykabátom. 

Mihail Lermontov: Jóslat

Mihail Lermontov: Jóslat

Fekete év jön, rémségek kora, a porba hull a cári korona, feledi a tömeg bálványait, és halállal és vérrel töltözik. Az ártatlan nőt és kisdedet a letiport törvény nem óvja meg. Bűzlő hullákból dögvész kel, komor falvakon át sötéten kóborol, a szomorú viskóba bekiált, ínség szaggatja a szegény hazát. Tűzfény vereslik hányódó habon, s egy óriás jön azon a napon, s te megismered őt, s tudod, miért tart a kezében villogó acélt. Jaj lesz neked! Hiába sírsz neki, jajgatásodat ő csak neveti. S oly rettentő s borús egész maga, mint köpenye s felséges homloka. /Ford.: Lator László/