Szőcs Géza: Ballada két bűbájos kandúrról

Szőcs Géza

Ballada két bűbájos kandúrról

Volt két kandúr Nagymacskáson,
Kackiás és Hepciás.
Mind a kettő azt hirdette:
ő a Macska-Messiás.

S hogy a másik szélhámos csak.
"Fizess már egy áldomást..."
Nyitva volt a kocsmaajtó,
napestig csak ez hallatszott,
betöltve a macska-restit
és a macska-állomást.

Unta már a nép a bunkó
hencegést és nyávogást.
- Beléd rúgok műlábammal...
- Műfogammal megharaplak...
- Meglátod mindjárt, hol az ajtó...
- Megtanítlak, hogy hol az ablak...
- Fussál, mert rögtön előrántom
rettentő ráolvasásom...
- Szórakozzál a nagymamáddal.
- Mindjárt adok egy nagymamást.
- A kisebbikkel kezdődik, de
jön majd végül a nagyblamázs...
- Aludj el szépen, Kisblamázs.

*

Mérges lett a macskabíró
hogy a patvar nem csitul,
váljon el a víz a hájtól
s Juliska is Jancsitul:

LEGYEN VÉGE MÁR A ZŰRNEK,
- jött a súlyos közlemény -
DŐLJÖN EL HOGY KI AZ ŐRNAGY
S KI PEDIG CSAK KÖZLEGÉNY,

DŐLJÖN EL, HOGY KI A MESTER,
KI A RABLÓ S KI A PANDÚR
S KI A FŐ-FŐ HERR VON KAND ÚR,

így hangzott a felhívás,

MÉRKŐZZÖN MEG ÉJFÉLTÁJBAN
KACKIÁS ÉS HEPCIÁS.

FEGYVERNEMEK: BŰBÁJOSSÁG
S VARÁZSIGE-MORMOLÁS.
HELYSZÍN: A TEMETŐ KAPUJÁNÁL.
MIKOR ELJŐ AZ ESTE.
MIKOR FELJŐ A HOLD.

ÉS A PÁRBAJT KÖZVETÍTSE
MAJD A MACSKAVÍZIÓ.
PLUSZ MÉG HOGY A GYŐZTESÉ LESZ
NAGYMACSKÁSI KISCICÓ.


Este a temetőnél

Közelgett már az este.
A vaksi macskabíró
föltette cvikkerét,
konfetti szállt a szélben,
egy tetőn Kiscicó
forgatta szép szemét.

"Nem ér föl az elme hozzá,
kevés rá a csacska szó,
kezdődjék hát el a párbaj,
kezdődjék a macska-show"

- így beszélt a kandúrbíró -

"kezdődjék a legnagyobb meccs
melyet bármely négylábúnak
megadatott látnia:
mint fog igazságot tenni
most a macska-mágia!"

S előszökdécselt Hepciás.
És sport-trikóján nagy betűkkel
azt írta: S. C. Haladás.
De jött mint szőrös kismanó
jött Kackiás is kackiásan
trikóján az állt: Dinamó.

(De az is lehet, hogy Dinamő.)
Megjött hát mindkét nagymenő.

S akkor leszállt az este.
S akkor felszállt a Hold.
És borzongott az élő
és felriadt a holt

mikor a kandúrok egymásnak estek.

Műlábbal, műfogsorral,
mű-karmokkal, mű-májjal,
főleg ámde bűbájjal.

Porzott ám a macskabunda,
szikrázott a Dinamó és
sistergett a Haladás -
volt ott félköríves rúgás,
kivert fog és harapás -

s míg a szcénát dekorálja
szétszakított macskaprém és
kilyukasztott macskafül,

szájuk szörnyű átkot nyávog,
amely visszavonhatatlan
mivel felszáll s elrepül -

- Légy templom egere,
legyél egér egy templomban mától,
a Gyimesekben vagy Lészpeden...
- Változz át, te is légy egér,
mouse legyél egy mouspaden!

S úgy lőn. A vacogó macskanépet
úgy járta át a borzadály
miként a partot önti el
a növekvő és gyors dagály.

ÚJSÁGHÍR: mert szőrén-szálán eltűnt mindkét kandúr. A
mérkőzés helyszíne fölött már csak egy mind vékonyabb cincogás
lebegett, s egyéb sem maradt a temetőkapunál, pusztán csak két,
egykoron díszes,

összetépett sport-trikó.
Bámulja a Hold is őket,
mint egy égi ablakokban
kint felejtett friss cipó.

EPILÓGUS
Így maradt hát vénkisasszony
Nagymacskási Kiscicó.

Megjelent a Bárka 2009/5. számában

Arany János: Domokos napra

Arany János

Domokos napra

Midőn szüleid és mind akik szeretünk
Nyájas köszöntéssel tehozzád sietünk;
Midőn kedvedért a - bár hiános - család
Vígan ülte körül innepi asztalát:
Kedves fiú, hát én mit adjak most neked?
Egy édes csemegét: hizelgő éneket?...

Nem! azt én nem adok, te sem várod, hiszem.
Gaz, ki a Múzsáknak hamis tömjént viszen.
Szégyen a lantra, mely költött érdem által
Meggyaláztatni és gyalázni nem átall;
Minél édesb, annál émelygősb csemege -
Annál undoritóbb, minél szebb éneke.

Zengjem érdemeid? oh, azok lehetnek:
Állasz még küszöbén ifjú életednek;
Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.

Áldjad a jó Istent, ki megálda téged,
Adván őreidül szerető szüléket,
Adván eszközöket, elhárítni pályád
-Annyi más futónak nehéz - akadályát.
Áldjad Istent, hanem óvakodj', amivel
Ő álda meg, saját érdemül róni fel.

Nemes önbizalom, de ne az önhittség,
Rúgói lelkedet nagy célra feszítsék:
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Serdülj, kedves ifju... poharam cseng érted! -
Légy ember, ha majdan azt az időt éred.

Szeressed hazádat... Oh, a honszerelem
Most lehet őszinte, igaz, önzéstelen.
Ne is tőle kívánd, amit ő nem adhat:
Magadban keressed az édes jutalmat.
Csillagi nem lesznek, fényes díszjelei:
Keresztje elég van, - de maga viseli.

Vess számot erőddel s legjavát, amelyet,
Leghasznosbnak itélsz, hazádnak szenteljed.
Vagyon sok szüksége, sok fogyatkozása:
Bárhol állj, csak tőled előmentét lássa.
Serdülj, kedves ifju - habzó kelyhem dagad -
A haza igényel munkás, hű fiakat.

S ha talán, az érzés tengeréhez jutva,
Néked a szelíd lant tisztessége jutna:
Hass! buzdíts! egyesíts! hogy osztály ne légyen
Köztünk, hol magyar szó, honfiérzet - szégyen.
Virág a költészet... egy nép irodalma:
De ha nem virágzik, nem is terem a fa.

Ha pedig a tettdús férfikor elhíván
A lanttól, komolyabb munkásságot kíván:
Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra,
Van szüksége közös ápoló karokra.
Serdülj, kedves ifju - még egyszer a kelyhet! -
Nőj eléggé nagyra - betölteni helyed!

1851 augusztus 4.

Szenes Hanna: A könny

A KÖNNY

Mikor a szemünket könnyek borítják,

Torkunkat vaskezek összeszorítják,

Szánk széle kínosan megremeg,

Azt mondjuk: sírunk, mi emberek.

S az arcunkon gyöngycseppek futnak,

Én nem tudom, hogy hová jutnak,

De mind ég, fojtogat és fáj,

S a lelkünkön barázdát váj.

E könnyek, melyek fel-feltörnek,

Úgy kínoznak és elgyötörnek,

A mosolyunkat megtapossák,

De lelkünket tisztára mossák.

Budapest, 1936. november

/Szenes Hanna/ 

Nemes Nagy Ágnes: Tenger

Tenger

Mutatja – és a táj felel,
utat gurít, sziklát emel,
mutatja friss rügyén a fa,
hogy télen át is mandula,
napnál világosabb a nap,
s a házak is színt vallanak,
tagolt a part, a test, a szó
hajózható, tapintható,
s oly pontosan szalad a tér:
a tenger épp az égig ér.
S amint a végtelenbe hág,
mutatja, meddig ér a vágy.
Nem tehetek mást. Nem kívánok
kevesebbet, mint egy világot.

      (Nemes Nagy Ágnes)

 

Bábu vagy

      Bábu vagy

léted szülemény
képzelt figura
mely esélyt kap
egy rövid játékra
s bábu vagy csupán
Föld nevű sakktáblán
király vagy paraszt
sors dönti el
nem önmagad
sakk- matt
s egy pillanat
játszmádnak máris

vége van

( feketelovag)

Szalai Krisztina: Csak a testem

Szalai Krisztina

 Csak a testem

Korgón, kiéhezetten feljajduló,
maró sóvárgás, a tudatalattiból
feltörő, forró, érzéki forrás,
mely bízik pótolni az űrt, a hiányod
most.

Most
kirobban, hévvel feltör, mint egy vulkán.
Csak a testem hagytad itt nekem sóhajjal,
vad vágyakozással, és lángolón.
Elsodor, feléget mindent az útjából
most.

Most
szerető lelkem veled ment, itt hagyott.
Csak a testem maradt meg nekem meztelen,
a gondolataimmal, tüzesen.
Fájón száguldanak közöttünk csapongva
most.

Most
az éter hullámain, forrunk össze.
Csak a testem maradt csupaszon, oly némán
vackomban gömbölyödve hidegen.
Mindennél jobban kívánlak megölelni
most.