Szalai Krisztina: Csak a testem

Szalai Krisztina

 Csak a testem

Korgón, kiéhezetten feljajduló,
maró sóvárgás, a tudatalattiból
feltörő, forró, érzéki forrás,
mely bízik pótolni az űrt, a hiányod
most.

Most
kirobban, hévvel feltör, mint egy vulkán.
Csak a testem hagytad itt nekem sóhajjal,
vad vágyakozással, és lángolón.
Elsodor, feléget mindent az útjából
most.

Most
szerető lelkem veled ment, itt hagyott.
Csak a testem maradt meg nekem meztelen,
a gondolataimmal, tüzesen.
Fájón száguldanak közöttünk csapongva
most.

Most
az éter hullámain, forrunk össze.
Csak a testem maradt csupaszon, oly némán
vackomban gömbölyödve hidegen.
Mindennél jobban kívánlak megölelni
most.