Kétféle nevetős fényképem van csak rólad:
ahol hét-nyolcévesnél még nem idősebb gyermekeiddel,
s melyeken unokáiddal vagy látható. (Az elsőszülött
már örökre tizenhárom éves, épp a dackorszak előtt).
Ami közben történt, jól olvasható
a házipatikádban megtalálható öt gyógyszergyári üvegcse
kifogástalan címkéin: „szorongás”, „depresszió” (ebből kettő),
„nyugtalanság”, „rettegés”. Drámai
küzdelem, napi három cseppel a tenger ellen.
Tanítónő maradtál. Afféle női
Harpagon. Gondoltad, jobb húsz év alatt apránként
elhagyogatni ezt-azt, mint mindent egyszerre elveszíteni.
Majd karodon egy apróság, s visszatért
a mosoly. Miután túlnagy dolgokkal viaskodtál
egy életen át. Így álldogálsz lányod esküvői
fotóján, leplezve hátfájásodat, egyenesen,
már amennyire egy kalapáccsal
kiegyenesített szög az lehet.
S nevetsz, férjed, fivéreid, nővéreid,
barátaid - végtelen menet - halála után,
amint az üvegcserepek nevetnek a napon.
De hectaren van hetgeheugen (Az emlékezet hektárai), 1985.
Lackfi János fordítása
