Herman de Coninck: KÉTFÉLE NEVETŐS FÉNYKÉPEM VAN CSAK RÓLAD...

KÉTFÉLE NEVETŐS FÉNYKÉPEM VAN CSAK RÓLAD...

Kétféle nevetős fényképem van csak rólad:
ahol hét-nyolcévesnél még nem idősebb gyermekeiddel,
s melyeken unokáiddal vagy látható. (Az elsőszülött
már örökre tizenhárom éves, épp a dackorszak előtt).
Ami közben történt, jól olvasható
a házipatikádban megtalálható öt gyógyszergyári üvegcse
kifogástalan címkéin: „szorongás”, „depresszió” (ebből kettő),
„nyugtalanság”, „rettegés”. Drámai
küzdelem, napi három cseppel a tenger ellen.
Tanítónő maradtál. Afféle női
Harpagon. Gondoltad, jobb húsz év alatt apránként
elhagyogatni ezt-azt, mint mindent egyszerre elveszíteni.
Majd karodon egy apróság, s visszatért
a mosoly. Miután túlnagy dolgokkal viaskodtál
egy életen át. Így álldogálsz lányod esküvői
fotóján, leplezve hátfájásodat, egyenesen,
már amennyire egy kalapáccsal
kiegyenesített szög az lehet.
S nevetsz, férjed, fivéreid, nővéreid,
barátaid - végtelen menet - halála után,
amint az üvegcserepek nevetnek a napon.

De hectaren van hetgeheugen (Az emlékezet hektárai), 1985.
Lackfi János fordítása

---

Ady Endre: A perc-emberkék után

Otthon bolondját járja a világ,
Majmos, zavaros, perces, hittelen,
Nagy, súlyos álmok kiterítve lenn,
Fenn zűrös, olcsó, kis komédiák.

Magyar Bábelnek ostoba kora,
Ments Atyaisten, hogy bennelegyek -
Engemet kötnek égbeli jegyek
S el kell hogy jöjjön nászaink sora.

Most perc-emberkék dáridója tart,
De építésre készen a kövünk,
Nagyot végezni mégis mi jövünk.
Nagyot és szépet, emberit s magyart.

Robogok honról rejtett vonaton,
Ebek hazája ma, nem az enyém -
S ha marad csak egy hívőm, szent legény,
Még a holttestem is ellopatom.

Ez a ricsaj majd dallá simul át,
Addig halottan avagy éberen,
Pihenjen a szent láz s az értelem,
Míg eltűnnek a mai figurák.

Magyar leszek majd hogyha akarom,
Ha nem sutáké lesz itt a világ,
S fölcsap minden szent és igazi láng
Rejtekből avagy ravatalon.

(Nyugat, 1913. 8.szám)

Karinthy Frigyes: Az elfogulatlan kritika

Az elfogulatlan kritika

Karinthy Frigyes

Az ember tragédiája

Színházi kritika a „Faji Tárgyilagos” egykorú számából. – Írta: Faj Lehel, két változatban

Első változat

A szerkesztőt tévesen úgy informálták, hogy Madách… izé, hogyismondjam csak.

Az ő Nemzeti (Neumann) Színházukban (Schwarcz), amit szegény magyar (májer) közönségünkre úgy tukmáltak rá, mint sóletet a rakott káposztára (Kohn), megint sátoros ünnepet ültek a fajkóbik. Valami Madách-Mohnblum Imre (Izsák) teregeti ki előttünk bankjingli képzeletének áporodott fajvirágait, egy „Ember tragédiája” című kóser pesti „világcikk”-ben, ami lehet nagyon hasznos az ő speciális faji szempontjukból, de amihez kevés köze van a magyarságnak.

Ebben a darabban minden szó burkoltan a pesti közönség faji moralitásának hízeleg, és öntudatlanul szolgálja a zsidó uralomvágy hegemonumentális hekatombáját. Ez a tipikusan pesti író úgy halmozza egymásra a jeleneteket, mint ahogy a tippeket halmozza a lóversenyen, ha a tatája történetesen nem pesti drámaírónak, hanem, a fajparipa érdekének megfelelően, totalizatőrnek neveli. (…)

Nem tudom, szabad-e még ebben az országban kifejezést adni a magyarság sorsát féltő, zsidókézen elnyomott nemzeti gondolatnak – de mint ennek az elnyomott magyarságnak utolsó végvára és lelkiismerete, kötelességemnek tartom ezúton felhívni az igazságügyi és kereskedelmi minisztereket, hajlandók-e végre rendet teremteni és energikusan, minden kertelés és „jogrendi” érzékenykedés nélkül felszólítani a zsidót, hogy süsd meg, zsidó, a libát, mért nem vettél egyformát?!! Mert ha nem – mi majd jogrend és miniszter nélkül fogjuk megkérdezni tőle – de abban nem lesz köszönet!!…

Második változat

Kiderült, hogy dehogy! a nagyapja se!

Tegnapi cikkünkbe néhány értelemzavaró sajtóhiba csúszott. Így a „magyarság legnagyobb értéke” helyett „zsidó zagyvalék”-ot, „hatalmas műalkotás” helyett „kóser pesti bűzbombát”, „valódi drámai remekmű” helyett „zsidó jingliknek való zsargonirodalom” szavakat szedett a szórakozott szedő. Mint utólag értesülünk, Madách Imre elsőrangú eseménye irodalmunknak, és így kérjük az egész cikket mint értelemzavaró sajtóhibát, tárgytalannak tekinteni. Egyébként a zsidó szedőt, aki az egész bajt csinálta, már eltávolítottuk nyomdánkból.

Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe

Körülbelüli száztíz-száztizenöt év múlva, egy szép nyári napon, soron kívül megkondítják majd az ország összes harangjait. Sokan rá se hederítenek, pedig az a csengés-bongás nagy változások hírnöke lesz!

Addigra Visegrádon újjáépül az egykori királyi palota, sosem látott pompával, óriási termekkel, függőkertekkel. Az avatási ünnepségen - azt jelzi majd a harangkongás - néhány aggastyánnak könnybe lábad a szeme. Valóban, az lesz az a perc, az a nagy és régen esedékes perc, amikor véget ér az ezeréves pechszéria.

Visegrád akkor már nem ennek a csöpp kis országnak lesz a székhelye, hanem a Dunai Magyar Köztársaságnak, melynek négy vagy öt tenger mossa partjait. "Dunainak" azért fogják hívni a köztársaságot, nehogy összekeverjék egy másikkal, az Alsórajnai Magyar Köztársasággal. Ez utóbbit akkor se magyarok lakják majd, hanem kopott öltözékű, elnyűtt alsórajnaiak, akik csak kabalából vették föl a magyar nevet.

Le se lehet írni, milyen jó dolog lesz akkor magyarnak lenni! Elég talán annyit mondani, hogy a "magyar" szó - potom száztizenöt év alatt - igévé változik, mely addigra minden élő nyelvbe felszívódik, méghozzá kellemes jelentéstartalommal.

"Magyarni" franciául például annyit tesz majd: magamat jól leszopni. Spanyolul: utcán pénzt találni, érte lehajolni; katalán nyelvjárásban: "Könnyedén hajolgatok, amióta kínzó derékzsábámból kigyógyultam." És ha valaki Londonban így szól: I am going magyarni (vagyis szó szerint: megyek magyarni), ez azt jelenti: "Ahhoz az isteni nőhöz, akit ott látsz, most odamegyek, megszólítom, belekarolok, hazaviszem és..." (Itt egy csúnya szó következik.)

Más példa: "Én magyarok, te magyarsz, ő magyarik" (mert ikes lesz az ige) hét civilizált nyelven (norvégül, görögül, bolgárul, baszk nyelven stb.) azt jelenti majd: "Ropogós kacsasültet eszem (eszel, eszik), idei uborkasalátával, miközben Yehudi Menuhin a »Csak egy kislány«-t húzza a fülembe."

Továbbá: "Anyuka, mehetek magyarni? - Magyarhatsz!" - lettül azt jelenti, hogy egy kisfiú elkéredzkedik moziba, s az édesanyja, némi habozás után, elengedi, pedig a filmet csak tizennyolc éven felüliek látogathatják.

De hagyjuk a külföldet! Itthon is sok mindent másként hívnak majd. Például a "vanília" helyett, mely idegen szó, a "háború" megy át a köztudatba, minthogy régi jelentését amúgy is elvesztette. A visegrádi cukrászdában tehát a fagylaltospult fölött ez lesz kiírva:

Eper
Puncs
Háború
Csokoládé

Így fogunk élni. Addig, ezt a pár évet, ki kell bírni.

Kertész György: csendes délutáni vers a szerelemről

csendes délutáni vers a szerelemről

 

                                             (fotó:Gergely Bea)

ha biztos tudhatnám, hogy egész hülye vagyok

és a jövőtlenségen a remény sem segít

akkor se lenne jobb, hogy épp téged épp most és épp így kívántalak meg

(el sem tudom hinni hogy ez örömöt okoz neked)

mert még ha tudnám is hogy egész hülye vagyok

akkor se lenne jobb

mert a jövőtlenség épp abból ered

hogy mindig rosszkor és mindig rosszul kívánunk meg mindent

mindig egy azelőtt elátkozott régi után

mindig egy leköpve elhagyott régi után

hull ránk valahonnan a fénytelen égből egy szebb jövő vágya

és mindig rosszul mert rendes ruháink alatt

amiket azért aggatnak ránk

mert jól tudunk hazudni mosolyt hűséget lassan már csókot is

olyan rohadtak vagyunk

és mert rohadtak és mert semmiben hívők vagyunk

vagyunk jövőtlenek

és mert mindig a más asszonyai más meglátásai más örömei kellenek

és mert gyűlölni lassan már jobban szeretünk mint szeretni

vagyunk ilyen jövőtlenek

és mert a komoly szóért kiröhögjük magunkat

a hülyéskedésbe meg úgy megfájdul a fejünk

hogy csak nyögve tudunk a bárszéken ülni egy-két óra leforgása után

és éjfél után ha részegen hazatántorgunk legfeljebb hányni van hangulatunk

és mint minden hangulatunk ez is csak kényszer

és mert nem vagyunk szabadok mert nem vagyunk szabadok

nagyon jövőtlenek vagyunk

nem mintha a sok romantikus hülyének lenne igaza

akik egy erőseknek és valamiben

vagy esetleg mindenben hinni tudóknak szánt jövőről prédikálnak

nekik sincs igazuk mert nem csak mi vagyunk jövőtlenek

hanem velünk együtt a hinni tudók is azok

általunk azok mert megfertőztük őket

ahogy megfertőztük saját magunkat egy életre és menthetetlenül

olyan menthetetlenül hogy még akkor se hisszük hogy szeretünk

amikor olyan féktelenül szeretünk mint ahogy én szeretlek téged

sajátmagunknak sem hiszünk mert tudjuk hogy nem vagyunk szabadok

s ha ma szeretlek holnap lehet hogy csak düh marad belőle

vagy még az se semmi csak ez marad meg minden hangulatból

ez a semmi

ez a semmi a potenciális öröm és ez a semmi a potenciális bánat

és ha lesznek ebben a semmiben árnak megszületésre gyermekeink

és egymáson sem segíthetünk hisz’ nincs aki rajtunk magunkon segítsen

és még ha lenne is csak azzal segíthetne

hogy valami gondolatelőtti káosszá tenné a világunkat

valami állati tudattalan boldogsággá

amiben csak az a jó hogy nem rossz

és akkor már inkább rossz legyen

mert az ürességnél a semmi-tudatának-kínja is jobb

az állat örök jelenénél az ember folytonos jövőtlensége is jobb

mert az legalább tele van elégedetlenséggel

hát ne zúgolódj

és biztass hogy ne zúgolódjak

hogy épp így épp most és épp téged kívánlak

és ne zúgolódj ha holnap már nem kellesz

és akkor se holnapután megint igen

vagy már örökre igen

vagy legalább nagyon soká és szüntelenül zavart álmokkal

és fejfájós reggelekkel kedvetlenül sokszor

és sokszor átkozódva

ne zúgolódj

vagy zúgolódj ha tetszik

ez van

és ha megfeszülsz is ez van

és ha elég hülyék voltunk megenni az almát te meg én

ez a pokol is hozzánk tartozik

mint gégénkhez az ádámcsutka

és ölünkhöz a vágy

szóval egyre megy hogy törődsz bele

és az sem baj ha nem törődsz bele

hogy nőstényember leszel míg élsz

én meg hímember leszek

külön vagy együtt még az is egyre megy

csak az nem mindegy hogy élsz-e vagy már nem élsz

mert lenni jó

és ha majd itt lesz a nyár a tengerparton este megtanítlak úgy csókolni

ahogy én csókolok nem nagy rutinnal

hanem fiatalon mint tizenöt éves kisdiákok ügyetlenül és öntudatlanul

és ha te is elbőgöd magad mint én legutóbb

egy-két napra belátod majd hogy nincs okod zúgolódni

(Kertész György)