Molnár Péter: Újkori ballada a bolond,szerelmes lelkekért

                                             Újkori ballada a bolond, szerelmes lelkekért

amikor nyári koraesten, az alkony meleg
kontúrokat von a templom előtti szökőkút kövére
lilás kristállyá színezve a csillámló vízsugarat
enyhül a forró délután s egy bolydult nap nyugalommá
szelídül
állj meg egy pillanatra csak mielőtt átmennél
a túloldalra haza igyekezve
nézz a kavicsos téren a virágokra -
mondj egy imát kóborló lelkemért

ha esős délután szaladsz a buszhoz s eltévedt
langyos csepp csiklandozza arcodat ne töröld
hagyd lecsurranni nyakadra élvezd hogy simogat
nézz ki a vizesre ázott világra - sok fényes kabát
hogy siet -
két megálló közt dúdolj magadban halkan
valami komolykodó dallamot
aztán bosszankodj mert nem szálltál le időben -
mondj egy imát megfáradt lelkemért

amikor az országutak poros sávjain vágtatsz
magadba szívva a benzingőzt várva a megérkezést
amikor felvillannak végre a fények és a dal agyad tépi szét
térdelj a letiport fűszálak között egy bluest zokogva
karcosan
te mindig lázadó szívű örök nyughatatlan
abba ne hagyd üvöltésed rázzon az indulat a fékezhetetlen
de magadban parancsolj csöndet magadnak legbelül egy percre -
mondj egy imát átkozott lelkemért

ha szürke fényű hiányok sorában menetelsz elfagyott szívvel
kábán eszmélve magadra valami őszi hétfő reggelen
üres kezedben elhullajtott simogatások melegével
álldogálva mindegy is hol és mikor
egyre megy
tégy majd kedved szerint bármit ami megnyugtat feloldoz
bámulj színes szélesvásznú illatos emlékeket
nézd az eget ha szürke vagy kék épp zuhog vagy tűz a nap...
mondj egy imát megtalált lelkedért

Ajánlás:

Villon mester, tudom, te megbocsátasz.
Tehetség dolgában, látod, igen csehül állok.
Hiszem, megérted azt is, a bánat egyként sújt kóklert és zsenit.
Tőlem ennyi tellett ezen a téli reggelen...
De lásd!
Imát mormolok magamban
Érted, érte, értünk... bolond, szerelmes lelkekért...

 

(Molnár Péter)