Lábad elé feküdt a tócsa,
gyöngye a cipődön ragyog,
madárszél röppen a kezedre:
körülcsipogja alakod.
Halott apád volt-nevetését
utánozod ügyetlenül,
öngyilkos körte hull az ágról,
fűben toccsanva elterül.
Mondj valamit, mondj valamit,
nyár és csönd gyantája csepeg,
elaludnék, kavics a tóban,
dunyhamelegben a gyerek.
(Magyarok, 1948. 3. A vers átdolgozás utáni címe: Klári, nyár, csönd)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése