Varga Gábor: Árnyék vagyok

Varga Gábor

Árnyék vagyok

Minden voltam,
most csendes árny,
földön élek,
s te lépkedsz rám,

feledni mész,
de ott vagyok,
ha süt a Nap,
vagy Hold ragyog.

Benne fában,
szomorú fűz,
kis virágban,
s lepke sem űz,
az utcákon,
a tereken,
feketéllek
a kezeden.

Szobádban is,
mint gyertyaláng,
s tányérodban,
te kis falánk,
ágyad alatt,
s ha keresed:
velem játszik
a gyereked.

Ott vagyok ha
csukva szemed,
mikor épp sírsz,
arcod nevet,
veled vagyok,
s te egyedül:
tőlem senki
se menekül.

Ha élnék még,
veled járnék,
de nem vagyok,
csak egy árnyék.

Petri György: Márciusi vének

Márciusi vének

Petri György

Aggatott szőlőfürtök. Golyólukasnak
megélt molyette zakók. Sok lázbeszéd. Kevés tett.
Egyetlen hőstett: a fegyverletétel;
egyetlen épelméjű: Görgey.
Öregedem: már per tu-ban vagyok
a Törökhonon át Párizsba kényszerült
kuplerájtulajdonossal, valamint a
turini remetével (a fiatalabbak kedvéért: tér, kalap,
esik rája, kokárd.)

„Ha mégegyszer azt üzeni
mindnyájunknak el kell menni!
Éljen a magyar szabadság,
éljen a haza!”
Tetszenek érteni: ha és mégegyszer.
Nem kapkodjuk el a dolgot.
Vitam et sanguinem, sed non pecuniam
(latinul nem tudók kedvéért: életünket és
vérünket, de a pénzünket – soha).

De egyszer azért tettük a dolgunkat
(illetve tették az áldozatok): illette őket
közkrajcár, honvédmenhely, kárpótlási (!) törvény,
mely gyönyörű magyar szó! pótolták a kárt, ott ahol
nem volt. Van valami hézag? Az megkapja a
hézagpótlót! (Lyukat a fejibe.) A lassúdadabb
felfogásúak kedviért:
Damjanich szájában
égett a szivar,
amikor akasztották,
és a hóhérsegédek
nem mertek hozzányúlni.
Noli me tangere.
Szellete a szivarfüst.*

* Jegyzet: A szakorvosok szerint akasztáskor a delikvens defekál és spontán hólyagürítésre kerül sor. Bizonyára igazuk van. De azért – személye válogatja – ember marad.**

** Néha viszont magára marad. És fütyörészik, mint kisgyermek az erdőben. Hogy ne féljen.

Károlyi Amy: Ablak

Károlyi Amy
Ablak

Az ablak fontos. A van-nal, nincs-csel
kapcsol össze, a bent-tel, kint-tel.
Pár millió fényévet enged
besugározni a padlóra,
mintha a sugár végcélja volna,
hogy hozzád jusson -
Gondold meg, kéz,
ki az ablakot csukod,
tárod,
milyen kozmikus mozdulat,
mellyel a mindenséget kirekeszted,
bebocsátod.

József Attila

TÜNTETÉS

Kiszaladt a vér ereinkből
S most az utcákon nyargal végig,
Íme, eljöttek a gyárkémények
Szikrát lehelő arkangyalai,
Hogy visszavívják a pokoltól
Ádámot és Évát.

Szánkból sistergő meteorok hullnak
És a rendőrök szelíd testvéreink,
Kiáltások tarka pántlikákkal
Kontyot kötnek a hajadon jövőre.

Hát hol az a tenger, amelyik
Ily kedvvel ringatna gyönyörű hajót,
Mint ez a kormos és éhes tömeg
A lelkesedés karcsú suhanását,
Hol az az évszak, amelyik
Ily remek virágot tűzne ki a földre,
Hol az az égbolt, amelyik
Ily erős karokkal ölelné a földet,
Hol az a vaskapu, mely nem olvadna széjjel
Ekkora nagyszerű hévség előtt?!

Micsoda fölséges égiháború
A külön lábak együttes dobbanása!
Ilyen pompás ütések alatt
Szénné sajtolódna erdő, mező.
Az ég ekhóját mellünk visszadobja
És minden bezárt, pókhálófödte ablak
Csörömpölve darabokra pattan.

1924 első fele

 

Erdős Virág: Magyar konyha

keményre folyósra csípősre csomósra ropogósra mézesre mázasra apróra taplóra tocsogósra  túróval tárkonnyal tofuval csülökkel csilivel könyökkel konyakkal balhéval bunyóval dilivel  felfőzzük lefőzzük befőzzük kikenjük belerázzuk szívatjuk szopatjuk átvágjuk felnyomjuk lealázzuk  husiba szusiba fondübe fajanszba tálba kapkodva köpködve parízert papírból állva körisen pörisen üresen vegyesen gusztán keleten nyugaton peronon piacon pusztán kiskéssel nagykéssel torzsával morzsával csokival jókedvvel bőséggel gyomrossal tockossal kokival sárgáját fehérjét zúzáját sűrűjét velejét melóját kecóját kölkeit álmait erejét laposra habosra véresre durvára darabokra kicsikre nagyokra romákra zsidókra arabokra  levesbe lábosba belébe zselébe zsírba  anyázva gyalázva átkozva vijjogva sírva  felverjük lesütjük átgyúrjuk kirántjuk megabáljuk éltetjük áltatjuk kibírjuk kinyírjuk bedaráljuk  frigóba fritőzbe tepsibe teflonba wokba betevő fornettis zacsiját marokra fogva icikét picikét vegetát delikát borsot hideget meleget törököt trianont sorsot

Rimanóczy Ildikó: Sakura

Rimanóczy Ildikó

Sakura

Hűs hajnali harmat borul rám a ködben,
sziromölelésből illatom kiröppen;
múló szépségemből csak egy emlék marad,
de e néhány napra mennyben érzed magad.

Roppanó gyümölcsöm édes nedve szádban -
vágyom rá, hogy súgjad: "mindig ezt kívántam!"
rúzsvörös nyomait hagyja a nyelveden,
zamata hirdeti: itt járt a szerelem.

Ősszel terítek rád rőtszín levél-leplet,
s megtanítlak, hogyan szárnyaljon a lelked:
míg a langy sugárban arcod fénybe tartod,
érzed, mint csitulnak el benned a harcok.

Álmodom újra a cseresznyefák nyarát,
s addig ölel kérgem, e megkopott kabát;
nem bánok már semmit: se jeget, se havat,
alvó rügyeimben örök tavasz fakad.

2011. november

József Attila: A számokról

A számokról

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
és csudálkozik módfölött az irka,
hogy mindegyik csak magára gondol,
különb akar lenni a többinél
s oktalanul külön hatványozódik,
pedig csinálhatja a végtelenségig,
az 1 ilyformán mindig 1 marad
és nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
és legelőször is
a legegyszerűbb dologhoz lássatok —
adódjatok össze,
hogy roppant módon felnövekedvén,
az istent is, aki végtelenség
valahogyan megközelítsétek.

1923 ősze [?]

(József Attila)

 

 

Vörösmarty Mihály: Petike

PETIKE
Bús mogorván ül Petike,
           Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
           Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel -
           Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
           Tán beteg.
"Kell galuska, Peti fiam,
           Eszel-e?"
""Dehogy eszem, dehogy eszem,
           Ki vele.""
"Kell bor, édes szép fiacskám,
           Iszol-e?"
""Dehogy iszom, dehogy iszom,
           El vele.""
"Kell-e sarkantyú csizmádra,
           Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
           Rókaprém?"
""Mit nekem toll, mit nekem prém,
           Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
           Rág a bú!""
"Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
           Biblia?"
""Mit nekem könyv, a beszéd mind
           Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
           A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
           Lekaszál.""
"Az egekre! Peti fiam,
           Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
           Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
           Láthatnád?"
Szól mogorván Péter úrfi:
           ""Hol van hát?""

Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka málja,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.

"Ej Petikém, szép fiam, hát
           Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
           S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
           Rosz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
           Félre bú!
Iskolában a Juliskát
           Elfeledd:
Isten éltet, tíz év mulva
           Elvehet'd."

1841

 

Vizsnyai József: Féltékenység

Vizsnyai József:

Féltékenység
A féltékenység egy borzasztó érzés,
Folyton folyvást csak a féltés,
Félteni minden órában, percben,
Azt ki legfontosabb életedben.
Kémkedni, nyomozni utána,
Ezt hozza a bizalom hiánya,
Bizalom híján nincs szerelem,
Mindig csak ez jár a fejedben:
Megcsalt? Megcsal? Ki tudja?
Igaz szót úgy sem szól ajka.
Hiába kérdezed, sorolod a tényeket,
Válaszol, de tudod, hogy igaz nem lehet.
Igazság? Tudvást tudva jobb lenne,
Jobb mint hazugságban élni, szenvedve.
Így telnek napjaid, megöl a bánat,
Múlik a szerelem, jön az utálat.
Bárcsak olyan lenne mint régen,
Amikor semmitől nem féltem,
Sajnos minden és minden hiába,
Mert ez a féltékenység ára,
És a bizalom hiánya!

Zelk Zoltán: Ákombákom

Zelk Zoltán verse
Ákombákom
 
Egyszer régen az irkámon,
született egy ákombákom.
Hát egyszer csak látom, látom:
két lábra az irkámon,
úgy indul el ákombákom.
Azt hittem, már sose látom,
oly messze ment ákombákom,
de mikor az erdőt járom,
ül az ágon ákombákom,
s rajta van a nagykabátom.
Szólok hozzá: "Ákombákom,
mért vitted el a kabátom?
Eső esik, mindig ázom,
hideg szél fúj, mindig fázom...
Légy olyan jó, ákombákom:
add vissza a nagykabátom!"
S képzeljétek, jövő nyáron,
eljött hozzám ákombákom:
s visszaadta nagykabátom.